A Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány

Csekovszky Árpád Munkácsy-díjas keramikus, érdemes művész 1997-ben bekövetkezett halála után Budapest Főváros XVII. kerületének Önkormányzata létrehozta a Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítványt azzal a céllal, hogy a művész alkotói hagyatékát tudományos igénnyel feldolgozza, a nagyközönség számára bemutathatóvá, hozzáférhetővé, kutathatóvá tegye, a hagyatékot kezelje.

Az Alapítvány, mint Kiemelten Közhasznú Alapítvány működik, kuratóriuma három felügyelőbizottsági és hét kuratóriumi tagból áll.

Tevékenysége megkezdésekor az Alapítvány a több, mint 1800 műtárgyból, rajzból, festményből álló teljes hagyatékot múzeumi leltárba vette.

A Csekovszky-család a Budapest XVII. kerületi Önkormányzat támogatásával a művész egykori műtermét 2003-ban Kiállítóházzá alakította, ahol 320 alkotás bemutatása vált lehetővé.

A múzeumi feldolgozás alapján az Alapítvány kiadta Csekovszy Árpád alkotásainak gyűjteményét, mely albumban az összes műalkotás közlésre került, szakírók által publikált tanulmányokkal, műtárgyfotográfiákkal egyetemben.

Az Alapítvány munkájának eredményeképpen további kiadványok jelentek meg, népszerűsítve a művészt és a Kiállítóházat, valamint hazai és külföldi kiállítások kerültek megrendezésre bemutatva Csekovszky művészetét.

A Kiállítóház rendszeresen különféle rendezvények színhelye, melyek között gyermekeknek szóló, alkotóház jellegű kézműves foglalkozások, valamint művészetet kedvelő felnőtt közönségnek rendezett tárlatvezetések, időszaki kiállítások, konferenciák, előadások is megtalálhatók.

A Kiállítóház 2008-ban közfeladatot ellátó muzeális intézményi rangot kapott.

Az Alapítvány céljai megvalósítását támogatók és pályázatok által biztosítja. Folyamatos működését, valamint a Kiállítóház fenntartásához szükséges anyagi erőforrásokat a Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata biztosítja.

Az Alapítvány a létrehozásától eltelt években tevékenységével elérte, hogy Csekovszky Árpád alkotói hagyatéka a Mester halála után is élő, működő, az utókor számára is példátmutató kulturális érték maradjon.

Csekovszky Alapítvány - Kapcsolat