EGY VÁROS VONZÁSÁBAN – VÁROSKÉPEK, VEDUTÁK

 

 

A veduta a művészettörténeti irodalomban táj, város vagy épületcsoport tárgyilag hű távlati ábrázolásának elnevezése. A műfaj kialakulása – csakúgy, mint a portré műfajáé – a reneszánsz korban kezdődik. A portréhoz hasonlóan az első veduták oltárképek, votívképek háttereként jelennek meg. A műfaj évszázadok során jelentős átalakuláson ment keresztül korunkig, amikorra eredeti képi funkciója – a tárgyi valóság minél pontosabb rögzítése, megörökítése – helyébe sokkal inkább annak az érzelmi, gondolati tartalomnak a kifejezése került, amely az alkotónak a megformált helyszínhez fűződő viszonyát ábrázolja.

E klasszikus műfaj a keramikus Csekovszky Árpád munkásságán belül sajátos helyet foglal el. Életművének jellemzője egy-egy téma konok következetességgel történő körüljárása, számtalan variációban megszülető újrafogalmazása. A műfaj eredeti értelemben vett, háttérként történő megjelenítése a hetvenes évek elejétől készülő domborműves plasztikák letisztult, kikristályosodott, a helyszín karakterét virtuóz egyszerűséggel megidéző, hangsúlyos háttérként szerepelnek a később készült, Szent Györgyöt vagy a Pécs bevételére készülő törököket ábrázoló fülkeszobrokban.

E városkép ábrázolások alapélményét szinte kivétel nélkül Pécs adja: a Székesegyház tornyai és a Dóm teret körülölelő házak a kerámiaképeken plasztikusan, felismerhetően, azonosíthatóan megmintázva alakítják a kompozíciót. A Dóm tornyai és az egymás mellett sorakozó apró háztetők sajátos hangulatot árasztanak.

Ha a plasztika nem is egyértelműen konkrét ábrázolás, az alapélményt meghatározó pécsi tér, a templomtorony kiemelkedő hasábja, az azt koronázó, játékos, könnyedén megmintázott toronysisak és a köré épült, teret alkotó házak a kompozíció visszatérő témái. Ez a motívum legtöbbször kerek, tondó formában fogalmazódik meg, melyen belül a szigorú, mértani formákból könnyed játékossággal alakított mű az évszázadok során épülő, formálódó környezeti elemek arányos léptékét, múltat idéző hangulatát tükrözi.

E viszonylag kis méretű plasztikák (40–80 cm) igényessége, mintázásuk, kompozíciós felépítésük módja is magán viseli mindazt a stílus- és technikabeli sajátosságot, amellyel Csekovszky Árpád minden művét felépítette, alakította.

 

 

A kompozíciók jellemzője a síkból erőteljesen kiemelkedő plasztika dominanciája, az épületeket alkotó szigorú, zárt kubusok rendjébe könnyedén beszűrődő játékosság. E fali plasztikák között, bár található színes mázas is, de leginkább a visszafogottan oxidokkal színezett művek jellemzőek, melyeken a plasztikai megformálás keltette fény-árnyék hatás igen erőteljesen jelentkezik.

E városképeket ábrázoló alkotások legtöbbje az Iparművészeti Vállalaton keresztül műkereskedelmi forgalomba került.

A téma épületkerámián történő összegzésére az 1975-ben Veszprémben felállított, „A régi városközpont emlékére” (1976) című 60 m2-es falon került sor. A nagyméretű kompozíció módot adott az eddigi tanulságok összegzésére, a szigorú, zárt formák rendjének játékos, erőteljes fény-árnyék hatásokra épülő kibontására, a középkori utcák egymás mögött sorakozó, a térben szeszélyesen elkanyarodó épületeinek megjelenítésére, ahol szinte meseszerűen bukkan elő egy-egy részletgazdagon ábrázolt homlokzat csipkés oromzata, tornya, nyitott kapuja.

A kilencvenes években készült fülkeszobrokon a városkép ábrázolása új szerepet kap: Szent György és a sárkány harcának háttereként jelenik meg, vagy Pécs bevétele (1994) megmintázásakor a kapuk előtt megjelenő törökök és a háttérben felvonuló harcos tömeg térbeli mozgását alakítják látványosan a plasztikusan megformált épületek.

 

 

A négy tornyú pécsi Dóm – mint a városábrázolások leggyakoribb eleme – nem csupán a kompozíció centrumában, hangsúlyos térszervező motívumként jelenik meg, hanem gyakran a síkból teljesen térbe fordulóan kiemelkedve, plasztikusan megmintázva.

E kisméretű művek plaszticitása sokszor erőteljesebb, intenzívebb, mint a muráliáké, hiszen a kisebb felület sokkal inkább lehetővé teszi a formabontó kísérletezést, anélkül, hogy egy-egy erőteljesebb hangsúlyt kapó elem felborítaná a kompozíciós egyensúlyt. Legjellemzőbb példája ennek a pécsi Székesegyház makettszerűen térbeforduló megmintázása és domborműbe komponálása.

A számos kisvárost ábrázoló falikép mindegyike kubusokból épített, mozgalmas kompozíció. Az erőteljesen kiemelkedő, térbe forduló plasztika határozott, dinamikus fény-árnyék hatásokkal hangsúlyozza a templomot körülölelő házak, utcák vonalának, tömegének ritmusát.

A városkép-ábrázolások Csekovszky Árpád művészetében sajátos helyet foglalnak el. A veduta mint a művészet egy régi, hagyományosan a grafikai és festészeti műfaj keretein belül megjelenített témája újabb dimenziót kap: a művészi szubjektum és intuíció kifejezőjévé válik, a kerámia anyagában megfogalmazva ad teret a mintázás szabadságának, a szubjektív hangulati elemeknek, egy konkrét, emberi léptékű tér egy életre szólóan meghatározó élményének. E téma a pécsi Dóm tér és az azt körülölelő házak látványa, illetve egy, a művészt folyamatosan foglalkoztató formai-plasztikai probléma sokrétű megoldása – az egymás mellé helyezett kubusok ritmusa, kapcsolódásuk térbeli viszonya, a tömegek és formák aránya, mely szinte minden művében foglalkoztatta.

Kevéssé ismert, de mind számszerűségében, mind kvalitásában igen jelentős Csekovszky Árpád festészeti oeuvre-je. Festményeinek fő témája szintén a városkép. Táblaképein magától értetődő természetességgel a síkban ábrázolva jelennek meg ugyanazon elemek, melyek a plasztikákban is foglalkoztatták a Mestert. A művek érzékeny, sajátos színvilága egy-egy műnek az oxidokkal színezett kerámiák monokromitásához közelítőtől az erőteljesen expresszív polikrómiáig terjed. A síkban ábrázolt, egymást élesen metsző, szigorúan határolt mértani felületekből legtöbbször hangsúlyos diagonálisokkal építkező perspektíva szigorúságát a sötét tónusú kék és zöld színek mellől felragyogó fehérek és sárgák oldják és teszik a statikus ábrázolásokat is igen mozgalmassá.

 

 

A városkép, mint téma Csekovszky Árpád életművének csupán egy szeletét alkotja, de lévén egy meghatározó ifjúkori élményből táplálkozó vizuális és lelki élmény egy életen át tartó kötődést jelentett. Ezt az élményt osztotta meg művein keresztül számtalan formában újraértelmezve, a látvány nyelvén megfogalmazva.